A Tiszta, Drogmentes Magyarországért – a Taképszolg Kft is ringbe szállt…
Az Együtt egy drogmentes Magyarországért alapítvány mozgalom a Drogmentes Világért Alapítvány magyarországi partnere. Cégünk is magáénak érezte e küldetést, hogy ebben is tisztaságot teremtsünk: a jövő generációjának a világ legnagyobb nem-kormányzati drogfelvilágosító és –megelőző kezdeményezése mellé álltunk, mint bronz-fokozatú támogatók. Tanulmányokon alapul, melyek azt mutatják, hogy ha a fiatalokat tájékoztatjuk a drogokkal kapcsolatos igazságokról, – hogy valójában mik is ezek és milyen hatást fejtenek ki -, akkor ennek arányában csökken a kábítószer fogyasztás.
A Drogmentes Magyarországért Maraton civil és hivatásos sportolói elviszik a hírét annak, hogy az ország lakossága nemre, etnikumra, felekezeti hovatartozásra, világnézetre való tekintet nélkül összefogott ebben a kérdésben, és teremtő szándékával meg kívánja azt állítani. Ez azt jelenti, hogy egymást segítve összefognak fiatalok, szülők, tanárok, önkormányzati munkatársak, cégvezetők, sportolók, sportvezetők, rendőrök, polgárőrök, a média képviselői, valamint a művészet, kultúra és közélet hírességei.
Ők azok, akikkel együtt dolgozunk egy drogmentes, tiszta Magyarország megteremtésén, melynek csapatunk is aktív támogatója.